Az amerikai felsőoktatás tündöklése és bukása

Róna-Tas Ákos, egykori ELTE-s diák, jelenleg a Kaliforniai Egyetem Szociológiai tanszékének oktatója. Meghívásának apropója az a két előadás, melyeket március 22-én, illetve 23-án a TáTK az Európai léptekkel a Tudásért című projekt keretében rendez meg. A TÁMOP program támogatásával rajta kívül még számos külföldi kutató kapott meghívást egy-egy előadásra, de a szervezők úgy ítélték meg, hogy a rendezvényt intézményünk egykori hallgatója nyissa meg egy, a választott hazája felsőoktatási rendszeréről szóló összefoglalással. Emellett az amerikai felsőoktatás megismerése igen fontos része az egyetemen folyó PhD képzésnek, hiszen a hallgatók túlnyomó része hosszabb-rövidebb időt kíván eltölteni az Egyesült Államokban. Hazánk is komoly oktatási reformok előtt áll és a külföldi példából építkezve, talán elkerülhetjük azokat a hibákat, amelyeket ők már megtapasztaltak.

Az előadás első részében Róna-Tas Ákos szemléletesen bemutatta az amerikai felsőoktatás felvirágzását, tündöklését, a magánegyetemek monopol helyzetét, illetve kiemelte az Egyesült Államok számos csúcsegyetemének előkelő helyét a nemzetközi mezőnyben (THE, ARWU). De éppen ezek az eredmények azok, melyek a hanyatláshoz vezettek, hiszen a jó minőségű szolgáltatás iránt folyamatosan nőtt a kereslet, amit a kínálat nem igazán képes követni. A diákok közel hetven százaléka azért jelentkezik felsőoktatásba, hogy később jó legyen a fizetése, de mivel „a tudás csak részben tud áruvá válni”, az intézmények kénytelenek voltak más eszközökhöz nyúlni.

Az már az előadás bevezetőjéből is kitűnt, hogy manapság az amerikai felsőoktatás teljes pánikban van, mind financiális, mind pedig minőségi okok miatt. A hajdan volt tündöklése egyre inkább megfakul és mára a helyzet olyannyira súlyos, hogy több egyetem is a csőd szélére került. 2011-ben negyvenhárom állam csökkentette jelentősen a felsőoktatás költségvetését és emelte meg a tandíjakat. De a várt fellendülés elmaradt. Helyette a szegényebb családból származó hallgatók eladósodtak a felvett diákkölcsönök miatt, ráadásul nincs semmi garancia arra, hogy valóban befejezik az elkezdett tanulmányaikat, hiszen köztudott, hogy Amerikában százból csupán tizennyolcan teljesítik a követelményeket négy év alatt.

Megdöbbentő, hogy Kalifornia állam gazdasága adja az Egyesült Államok GDP-jének 1/8 százalékát, ami az Egyesült Királyság után a nyolcadik legnagyobb a világon. Maga a Kaliforniai Egyetem a huszonöt legnagyobb amerikai cég egyike lehetne. Az intézménynek közel 220 ezer diákja, 10 ezer főállású oktatója és 160 ezer egyéb alkalmazottja van, éves költségvetése pedig 21,7 milliárd USD, ami a magyar nemzeti össztermék 16 százaléka. A lenyűgöző adatokat csak tovább fokozza az a tény, hogy az oktatók között 33 Nobel-díjas tudós található (2000 és 2010 között tizenegy személy kapta meg ezt a díjat az itt dolgozó munkatársak közül), illetve a kutatásokat támogató egyetem könyvállománya körülbelül 34 millió kötetet foglal magába. Nagy számok egy nagy méretekhez szocializálódott országhoz, de mindennek van hátránya.

Az előadó példája jól szemléltette a társadalmi mobilitás jelenségét a felsőoktatásban. A Kaliforniai Egyetem hallgatóinak 31 százaléka alacsony jövedelmű családból származik, 38 százalékuk ún. első generációs értelmiségi és további 18 százalékot alkotnak a hátrányos helyzetű kisebbségek (feketék, mexikóiak, amerikai indiánok). Hogyan befolyásolja ez az intézmény gazdasági helyzetét? A hátrányos helyzetű diákokat támogatni kell és ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. Ennek hatására a vezetőség csökkenti az egy diákra jutó kiadásokat, a hallgatók által fizetett részt pedig jelentősen megemelik; ezenkívül az aktuális fizetések csökkentése miatt megnövekszik az oktatók elvándorlásának mértéke. Nő az egy oktatóra jutó diákok száma, ami közvetlenül magával vonzza az oktatás minőségének csökkenését. A főállású tanárok túlterheltsége miatt pedig egyre több óraadó kap eseti megbízást, ami további minőségromlást eredményez.

Felmerül a kérdés, hogy „akkor hova kerül az állami pénz”? A válasz az egészségügyben és a bűnüldözésben keresendő. Az amerikai lakosság körében komoly gondot jelent, hogy a rossz egészségbiztosítási rendszer és az elöregedő társadalom miatt az egészségügyi kiadások évről évre magasabbak. A másik fő gond a bűnüldözés. Míg 1977-ben csupán 20 ezer elítélt ült börtönben, 2009-re ez a szám 173 ezerre növekedett, ezalatt a lakosság száma mindössze 70 százalékkal gyarapodott. Ezek az adatok anélkül is megdöbbentőek, hogy tudnánk, hogy az államnak egy fogoly évi  46 ezer dollárjába kerül, miközben egy diákra 7200 dollár jut. A börtönőri bérezés pedig egyenlő a docensi fizetéssel!

De van-e kiút a válságból? Róna-Tas Ákos szerint igen! Elsősorban a költségeket kellene csökkenteni. Emelni a diák-oktató arányt, növelni az óraadók számát, a főállású oktatókét pedig redukálni. Fellendíteni a távoktatást, racionalizálni az adminisztrációt, bezárni a költségesebb tanszékeket (például a természettudományi és mérnöki karokat). Ezenkívül csökkenteni kellene a kívülről finanszírozott kutatások számát, hiszen ezek mind többletköltséggel járnak. Minden lehetőség minőségi romlást eredményezne, mely idővel visszatérhet az eredeti szintre. A másik oldalon viszont növelni kell a bevételeket, akár a tandíjak emelésével, akár külföldi vagy más állambeli diákok arányának emelésével. De a kutatási pénzek nagyobb mértékű visszatartása is szükséges lehet. Egy biztos: „hosszú távon egy új egyetemi modellt kell megalkotnunk”. Ehhez azonban világosan el kell különülni a nem piaci, centrális funkcióknak és egyéb mellékfunkcióknak. Az előadó elképzelése a kölcsönös segítségnyújtáson alapul. A 18-26 éves korban véget érő oktatást ki kell kiterjeszteni az élethosszig tartó tanulásra, felvállalni egyes helyi közösségi feladatokat (egészségügy, szórakoztatás, nyugdíjas otthon), illetve újra kell gondolni az infrastruktúra hasznosítását.

A megoldásra tett javaslatokból kitűnik, hogy bár mára veszélybe került az egyensúly a piac és az állam között, de a helyzet még nem reménytelen. Ez a jelenség nem kizárólag amerikai tünet. Az utóbbi időben a gazdasági válság, az adócsökkentések, az egészségügyi kiadások és a bűnüldözés számos más ország felsőoktatási rendszerét is a csőd szélére juttatták.

Az előadás igen tanulságos volt, hiszen amellett, hogy megtudtuk, hogy az „álom” olykor inkább rémálom, rádöbbentett arra, hogy egy felsőoktatási rendszer még a közélet más területeitől is nagyban függ, nemcsak kihat azokra.

Csutár Andrea
ELTE Online