Nem szégyen butának lenni

Régen presztízskérdés volt egy csapaton belül, hogy kinek van diplomája. Ma, amikor egyre többen kapnak felsőfokú végzettséget mennyiben változott a helyzet?

A diplomák többsége veszített értékéből. Ennek oka, hogy sok az egyetem és a főiskola, a diákok többsége pedig úgy érzi, ha nem tesz érte semmit, akkor is diplomás lesz. Ez egy általános társadalmi jelenség része, melyet röviden úgy foglalnék össze, hogy ma már nem szégyen butának lenni. Elég kimenni az utcára, vagy bekapcsolni a televíziót, hogy lássuk, mire gondolok. Sokkal nagyobb presztízsértékre lenne szüksége a felsőoktatásnak.

A beszélgetés során említetted, hogy elevenséged már az általános iskolai követelményekhez is nehezen igazodott. Ennek ellenére aktív sportolóként, sikeresen véve a iskolarendszer egyes állomásait felsőfokú végzettséget szereztél. Mennyire nehéz az intenzív sport mellett a tanulás?

Azt hiszem, hogy mindig az eleje a nehéz, amikor az ember megtanul tanulni. Ez egy külön folyamatot jelent, egyebként nemcsak a sportolóknak, hanem minden egyetemistának. Ha valaki rendelkezik evvel a képességgel, már nem olyan nagy gond ezer oldalból szigorlatozni, vagy másik ezer oldalból levizsgázni.

Magyarországon nagy problémát jelenthet az egyetemista sportolók számára, hogy nincsen egyetemi vízilabda bajnokság. Külföldön ugyanez a helyzet?

Európában alapvetően igen. Itt minden országban a profi vízilabda a jellemző, vagy amatőr név alatt futó, de tulajdonképpen mégis profi bajnokságok vannak. Az Egyesült Államokban, vagy más, hagyományosan fejlett egyetemi kultúrával rendelkező országokban, például Kanadában vagy Ausztráliában viszont szinte csak egyetemi bajnokságban játszanak az egyetemista korú játékosok.

1993-ban alapítottál Csapó Gáborral közösen egy vízilabda-iskolát Magyarországon. Itt már egész fiatal koruktól kezdve figyelemmel követheted a játékosok fejlődését. Tudsz-e olyan rendhagyó példáról, amikor valakiből úgy lett világklasszis játékos, hogy egyetemista korában vágott bele ebbe a sportba?

Egy női játékos, Hortváth Patrícia esete jut eszembe. Ő akkor kezdett vízilabdával foglalkozni, amikor felvették az ÁOK-ra. Mire befejezte az egyetemet, már egy világbajnok csapat tagja volt.

Tehát még senkinek sem késő elkezdeni…

Sohasem késő. Én mindenkit csak biztatni tudok.

A Hajdú B. Istvánnal folytatott beszélgetésedből azt az érdekességet is megtudhattuk, hogy a vízilabdázok átlagban 6-7 centivel nőnek magasabbra genetikailag kódolt testmagasságuknál. Erre a növekedésre van még esélyünk?

Nem, sajnos nincsen. Ehhez legalább 6-7 évet kell vízilabdázni, és ajánlott már 10-11 éves korban elkezdeni.

Erről tehát lekéstünk, pedig nekem személy szerint jól jött volna.

Valóban? De remélem, hogy ez az apróság senkit sem fog eltántorítani az aktív sporttól.

Teczár Szilárd
ELTEonline