„Bokréta és biciklilánc”

Füredi Zoltán, a DocuArt Filmművészeti Központ egyik alapítója még az ELTE hallgatójaként, kulturális antropológia szakon került közelebbi kapcsolatba a filmmel. A DocuArt-ot működtető alapítvánnyal egy tudatosabb dokumentumfilm-fogyasztói attitűd kialakításáért tevékenykednek. Egy évvel ezelőtt összeállított, migrációval foglalkozó filmgyűjteményük és a most megjelent, hozzá tartozó módszertani kézikönyv terjesztésével azért dolgoznak, hogy a dokumentumfilmek bekerüljenek a tanítás, a nevelés eszköztárába.

„Idegenek a kertemben”. Ez a címe a DocuArt harmincnégy filmből álló, migrációs témájú dokumentumfilm-gyűjteményének. Miért ezt a nevet választottátok?

 Régen a szüleimmel a Svábhegyen laktunk egy nagy villában. Az utca túloldalán volt egy eladó telek, egy nagy dzsumbuj. Hajléktalanok költöztek be, és főzőcskéztek, meg házat építettek – én pedig összebarátkoztam velük. Erről készült az egyik első sikeresebb dokumentumfilmem, a Villanegyed (Exclusive Suburb). Szóval a szereplők költöztek be a mi kertünkbe. Aztán egyik évben itt volt nálunk Jean Rouch francia filmes. Egy lepattant kisbusszal furikáztunk, kimentünk Szentendrére vizet nézni, mert nagyon szereti a vizet. Azt mondta: „Nagyon jó film ez a Villanegyed, de Zoli, benned nincs semmi líraiság. Meg kéne változtatnod a címét. Legyen Strangers In My Garden.”

 És megváltoztattad a film címét?

Nem, mert akkor már Villanegyed néven futott. De úgy gondolom, ez a név jól leírja a bevándorlókkal – vagy bármilyen kisebbséggel való viszonyt. Elgondolkodtató, továbbgondolható ez a cím.

Maguk a filmek is továbbgondolhatóak, használhatóak a bevándorlók témájánál tágabb értelemben is?

Bármiféle másságról beszélünk, nagyon hasznos dokumentumfilmeket nézni, mert sok minden megismerhető belőlük. Ezek az ismeretek nem kőbe vésett információk, csak megmutatnak neked egy történetet, amit a rendező valahogy látott. Te pedig eldöntöd, hogy ebből te mit szeretsz. A bevándorlással kapcsolatban mindenkinek igaza van: annak is, aki azt mondja, milyen szépen fújják a sípot a dél-amerikaiak az aluljáróban, meg annak is, aki azt, hogy menjenek a francba, a sógoromat kitúrta a munkahelyéről egy „román”, mert féláron jönnek ide dolgozni. De ezek a jelenségek azért lényegesen komplexebbek a sípoknál meg a munkaerőpiacra betörő erdélyi magyaroknál, és ezek a filmek képesek arra, hogy árnyaltan mutassanak be egy-egy kérdéskört.

Mitől olyan értékes és különleges a dokumentumfilm mint műfaj?

Maga a filmes eszköztár, a formanyelv ugyanaz, mint mondjuk egy játékfilmnél, csak a valósághoz való viszonyban van különbség. Egy játékfilm végén nem érdekli az embereket, hogy mi történt a szereplőkkel. A dokumentumfilmnél más a helyzet. A dokumentumfilmet komolyabban veszed, gondolsz a szereplőkre. A játékfilmet sokszor csak rezignáltan bámuljuk. A dokumentumfilm izgalmasabb, mert az élet formálja. És ha egy kicsit a készítésébe is bele tudsz helyezkedni, ha tudatosabban nézed, akkor még izgalmasabb lehet. 

2006-ban létrehoztátok a Ráday utcában működő DocuArt Filmművészeti Központot, abból a célból, hogy a magyar dokumentumfilmek szélesebb körben megtekinthetőek legyenek. Hogyan működik ez a központ?

Az egésznek az a koncepciója, hogy könnyen elérhető és normális körülmények között megtekinthető legyen egy-egy film, amit mondjuk egy dolgozatodhoz szeretnél felhasználni. Ezeknek a filmeknek a megszerzése adott esetben egyébként rengeteg munkát jelentene: felkeresni a gyártót, engedélyt kérni, stb. Nálunk csak leülsz a monitor elé egy fülhallgatóval, és megnézed. Olyan, mint egy olvasóterem. A kölcsönözhető filmek esetében a kölcsönzési szerződés megkötése és a letét után két hétig nálad lehet a film.

Ezeket a filmeket nem lehet megnézni az interneten?

Persze, az lenne az elegáns megoldás, ha azok a filmek, amik amúgy is kölcsönözhetőek és ingyenesen felhasználhatóak, online is elérhetőek lennének. Ez viszont sajnos pénzkérdés, jelenleg az általunk megszerzett jogok erre nem vonatkoznak.

Körülbelül hány filmetek van?

1700 megtekinthető, ennek legalább a 60%-a nem magyar.

Hány film kölcsönözhető?

Az Idegenek a kertemben gyűjtemény összes darabja és még néhány film.

“Romakép műhely” nevű, jelenleg is működő filmklubotokat az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Tanszékével közreműködve szervezitek. Hogyan jött létre ez az együttműködés?

Ezt a filmklubot Pócsik Andrea PhD hallgató vezeti, aki jelenleg az ELTE BTK-n tanít. Régóta vannak közös projektjeink, ő elsősorban roma filmekkel, a romák ábrázolásával foglalkozik. Van egy kurzusa az ELTE-n, melynek az elméleti részéhez tulajdonképpen ez a klub a gyakorlat. De nem mindenki hallgató, csak a résztvevőknek körülbelül egyharmada.

Látsz valamilyen változást a dokumentumfilmek népszerűségében és társadalmi célú használatában?

Annak idején elvétve fordult elő, hogy valaki megkeresett bennünket tanácsért egy-egy film elérhetőségével kapcsolatban. Ezeknek a tanácskéréseknek a száma egy ideje folyamatosan nő. Európában elindult 4-5 éve egy folyamat, elkezdett felértékelődni a dokumentumfilm, vannak mozik, amikben vetítenek, van jó közönség, vannak fesztiválok. Azt hiszem, mi több hangsúlyt fektetünk a szakmai dolgokra, és kevesebbet a láthatóságra, így még mindig elég kevesen tudják azt, hogy mi van itt, és hogy lehet használni.

Hozzátok köthető a 2002 óta működő, európai szintű Dialektus Fesztivál és a Szegénység arcai filmfesztivál is. Mik a terveitek idén, és milyen programokra számíthatunk a szervezésetekben?

Szeretnénk, hogy a dokumentumfilmeket szélesebb körben használják. A mi küldetésünk, hogy növeljük ezeknek a filmeknek a társadalmi hasznosulását. Konkrétabb terveket említve: idén kisebb tematikus filmfesztiválokat szervezünk majd, mint amilyen a Szegénység arcai fesztivál is volt, tavaly decemberben. A Szegénység arcai mindenkit érintő dolgokról szólt, nem pedig általános ügyekről – ezzel jobban tudnak azonosulni az emberek. Míg a Dialektus Fesztivál elment a filmipar képviselte irányba, a Szegénység arcai sokkal inkább a független, amatőr filmet állította a középpontba. Nem szelektáltunk a filmek között, csak meghirdettük, és minden beküldött filmet levetítettünk. Nagyon izgalmas megnézni olyan munkákat is, amiket nem professzionális filmesek csinálnak. Ezért szervezünk majd nyáron a Művészetek Völgye keretein belül egy néprajzi filmfesztivált „Bokréta és biciklilánc” névvel. Szélesebben szeretnénk értelmezni a néprajzot, a saját jelenlegi kultúránkat is meg akarjuk rajzolni. Bárki nevezhet majd, elő zsűri nélkül fogjuk vetíteni a filmeket. Szeretnénk visszaállítani a dokumentumfilmnek azt a szerepét, hogy közvetít a különböző nézőpontok között és létrehozza az együttgondolkodás lehetőségét. Ezzel élőbbé akarjuk tenni az egészet.

Szepessy Stefi
ELTE Online 

Fotó: Tóth Gergely