Gospeltörténelem

Rabszolgák és hittérítők

Az Újvilág hittérítői a gyarmatosítás évtizedeiben sem ültek a babérjaikon. Hovatovább olyan intenzitású tettvágy hajtotta őket, hogy az emberiség bölcsőjéből elragadott fekete bőrűek megtérítését is missziójuk zászlajára tűzték, és Bibliát bújó híveket vizionálva vállalták, hogy a messziről jött kényszermunkásokat megtanítják olvasni.

Fáradalmaikat csupán szórványos siker koronázta, így túlzás lenne azt állítani, ugrásszerűen megnövekedett az ültetvény közeli gyülekezetek száma. Mindössze annyi történt, hogy az afroamerikaiak fekete kontinensről importált – és a rabszolgatartók által pogánynak titulált, tehát korlátok közé kényszerített – valláskoncepciójába keresztény elemek keveredtek.

Rebellis zsoltárok

A gyarmatosítás, az elnyomás (viszonylag) konfliktusmentes előhangja, azonban gyorsan tovatűnt. Az 1700-as években mindennapossá fajultak a rabszolgák kárára elkövetett kegyetlenségek, az akcióra pedig hamarosan érkezett a reakció. Lázadáshullám söpört végig az egyesületlen Államok déli régióin, ami szegregációt, rasszizmust, valamint a rabszolgák jogainak – így a szabad vallásgyakorlás jogának – visszanyesését eredményezte.

A fekete bőrű történelem talán legsötétebb periódusa ragyogó következményeket is tartogatott: még jobban összekovácsolta a fehérek sanyargatta közösséget, és a béke földrögnyi szigetcsoportjává varázsolta a szájról szájra terjedő, repetitív munkadalokká egyszerűsített, gyönyörű zsoltárokat.

A szörnyűségeknek a polgárháború utáni rekonstrukció parancsolt megálljt, bár mint tudjuk, a probléma nem veszett el, csak átalakult. És valami hasonló történt a vallással is, hiszen a sors ostorcsapásaitól sújtott fekete bőrűeknek köszönhetjük az alternatív Biblia-, illetve ceremónia-interpretációkat, továbbá előbbiek virágát, egy merőben új zenei stílust, a gospelt.

Egyéni evangéliumok közössége

A „gospel” szó az angol nyelvben az Evangéliumokat jelöli, ennek megfelelően e muzikális irányzat lényege az evangéliumi történetek, tanítások templomrengetően érzelmes formában való prezentálása; legfőbb célja pedig – Isten, Jézus és a szentek magasztalása mellett – a közösségteremtés, az örömszerzés, a felemelő „mindannyian egyek vagyunk”- élmény életre hívása.

Természetesen sem a fenti célok realizálásához, sem az igazán minőségi előadáshoz nincs szükség Bazilikát megtöltő gospel kórusra. Teher nélküli áldásnál is ritkább esetekben bőven elegendő egyetlen árva énekes ahhoz, hogy elhiggyük, maga a Teremtő szól hozzánk egy halandó mennyei hangján. A kiválasztottak közé tartozott példának kiváló okáért a felsőbb hatalmak földi nagykövete, a gospel királynője, Mahalia Jackson.

Egy Black Pearl-i gyöngy tündöklése

A New Orleans-i születésű Jackson páratlan tehetsége már kamaszkorában megmutatkozott. 16 évesen chicagói templomokban turnézott a Johnson Gospel Singers-formációval, a hivatásos gospelbandák úttörőinek egyikével, majd négy évvel később a polcokra került első önálló korongja, a „You Better Run, Run, Run”.

Az átütő siker 1947-ben talált rá: a „Move Up On A Little Higher” című dalát recsegő bakelitből nyolc millió példány kelt el csak az Egyesült Államokban. Martin Luther King Jr. temetésén énekelt, legendás koncerttermekben lépett fel, filmekben szerepelt, az egész világ a lábai előtt hevert, de Mahalia mindezek ellenére 1972-ben bekövetkezett haláláig szerény, visszahúzódó ember maradt, akiből csak úgy áradt az életöröm és a spiritualitás.

Ő maga volt a gospel.

Képek:

http://www.flickr.com/photos/34517490@N00/

http://www.flickr.com/photos/grayl/

Kodaj Bálint
ELTE Online