Csisztu Zsuzsa, Puskás, C. Ronaldo és a férfiuralom

Egy cikkében azt írja, hogy Magyarország politikai, gazdasági és tudományos életében a nyugat-európai átlagnál is erősebben érvényesül a férfiuralom. Mit mondhatunk sportéletünkről?

Itt is hasonló a helyzet. Nézzük meg a sportélet meghatározó figuráit! Nem ismerem a ritmikus sportgimnasztika vagy a szinkronúszás szakosztály tagolódását, de meglepődnék, ha nők látnák el a vezető feladatokat. Ugyanúgy, ahogy a színházaknak, az egyházaknak, a tőzsdének, az egyetemeknek elsöprő túlsúllyal férfiak a vezetői, a sportszféra befolyásos személyiségei is közülük kerülnek ki. Ha magát a sporttevékenységet nézzük, akkor is azt látjuk, hogy sokkal nagyobb figyelem irányul a férfiakra, mint a nőkre. Az olimpiai közvetítésekről végzett felmérésünkből egyértelműen kiderül, hogy a férfiak versenyei sokkal többet szerepelnek műsoron. A közvetítők is többnyire férfiak, a televíziós kommentárokban is férfi szempontrendszer érvényesül. Az elmúlt években bukkantak föl női műsorvezetők bizonyos sportműsorokban, de dramaturgiailag nekik többnyire a buta nő, a nem szakértő, a laikus pozícióját szánják a szerkesztők.

És mi van Csisztu Zsuzsával?

Csisztu Zsuzsi az egyetlen, aki valóban sportolóként, hozzáértőként tudott kiváló sportriporterré válni. Csisztu Zsuzsiból ebből a szempontból sok kéne. Egyébként a vele kapcsolatos macsó dekonstrukciók, – hogy szexképeit fölrakják az internetre, aztán a pasik a látottakon csámcsognak – szintén a férfi uralmi nézőpontját érvényesítik.

Magyarországon tehát elsöprő túlsúlyban vannak a vezető pozíciójú férfiak. Mennyivel jobb a helyzet Nyugat-Európában, és mi ennek az oka?

Benyomásaim szerint Latin-Európában nem érzékelhetünk nagy különbségeket. Bár Spanyolországban érdekes változások indultak meg az utóbbi években, a sportszféra alapvetően ott is maszkulin dominanciájú terület. A protestáns Észak-Európában már kicsit mások a viszonylatok. Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos problémák önmagukban is jellegzetesek. Magyarországon több száz ember kiabálhatja a stadionban, hogy „budapesti cigányok, basszátok az anyátok”, amire az a válasz, hogy „debreceni cigányok, basszátok az anyátok”. És senki nem szól semmit. Ezzel szemben az a hír napokig uralta a norvég nem tabloid sajtót, hogy egy futballmeccs után négy szurkoló a kocsmában homofób megjegyzéseket tett az ellenfél csapat egy játékosára. Tudatos erőfeszítések vannak arra, hogy nők is részt vegyenek a sport irányításában, illetve nagyobb figyelem irányuljon a női sportolókra. Ha az angol Futball Association nemi összetételét nézzük, ugyanazt találjuk, mint az MLSZ-nél. De van egy civil szervezet, a Football Against Racism in Europe, amelynek a fizetett aktivistái között ugyanannyi a nő, mint a férfi. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a feminizmus második hulláma a ’60-as évek végétől, ’70-es évek elejétől szervesebben intézményesült itt, mint mondjuk délen.

Milyen összefüggés van a sportban érvényre jutó maszkulin beállítódások és a nők általános társadalmi hátrányai között?

A férfiuralom érvényesülése a társadalom bizonyos szegmenseiben azt eredményezi, hogy a nők nem juthatnak egy adott szintnél feljebb, hiába van meg a diplomájuk vagy a szakkompetenciájuk. De van egy olyan következmény is, hogy az emberek természetesnek, biológiailag meghatározottnak veszik, hogy a férfi erősebb, okosabb, potensebb, alkalmasabb bizonyos pozíciók betöltésére. A magyar nők nagy része elfogadja, hogy a nők gyöngébbek matematikából, vagy rosszabbul vezetnek, mint a férfiak. Holott az adatok éppen az ellenkezőjét támasztják alá, a nők sokkal kevesebb balesetet okoznak. A szemléletrendszer azonban beépül gondolkodásunkba, és szorongásokhoz vezet számos nőnél. Ugyanez a sportban is megjelenik, noha kétségkívül érdekes változásoknak vagyunk szemtanúi. Londonban az utolsó sport, az ökölvívás is kétnemű lesz, amelyen a legutóbbi olimpián még csak férfiak vehettek részt. A férfiak pedig megjelennek a feminizált látványsportágakban. A strandröplabdában például erősen jelen van az áterotizált férfitest.

A sportmező változásai csak tükrözik a társadalmi elmozdulásokat, vagy generálhatják is azokat?

Én nem vagyok a tükrözéselmélet híve. A film is generál változásokat, miközben az adott társadalomra jellemző viszonyokból merít. Ez vonatkozik a sportra, vagy bármilyen más létszférára. Amit látok a sportban, az a diszpozíciók rendszerén keresztül más tevékenységeimbe is áthelyeződhet. Kölcsönhatásról van szó, nem puszta tükrözésről. A sport azért méltó a szociológus figyelmére, mert akár fogyasztójaként, akár aktív művelőjeként gyakorlatilag minden nap találkozunk vele.

A férfikutatások kitüntetett fogalma a hegemón maszkulinitás. A mai sportolók közül kik hordozzák a férfiasság uralkodó mintáit?

A hegemón maszkulinitás egy relacionális fogalom, mintái mindig adott helyen és időben érvényesülnek. Példát persze mondhatok, a sportoló ikonok valamilyen értelemben mindig hegemón tartalmakat hordoznak. Erdei Zsolt is ilyen, aki egy erős, küzdő, kemény ökölvívó, miközben a megújulás képességét is megtestesíti. Puskás, a maga cseles-proli habituális tartalmaival olyan toposzt testesít meg, amivel sokan tudnak azonosulni. Beckham és Christiano Ronaldo pedig a metroszexualitás, egy feminizálódó férfikód globális képviselői. Ők egyébként túllépnek a sport területén, ikonikus értéküket még a lesszabállyal tisztában nem lévő nők is ismerik. A maszkulinitás-minták pluralitása miatt azonban a hegemónia mindig korlátozott érvényű.

Végül egy egyetemi laphoz illő kérdés: mi a különbség az amatőr és a profi sportolók nemi beállítódásai között?

A kérdés mögött az a rejtett előfeltevés húzódik, hogy a közvetítés, a kommunikáció módja elhanyagolható. Pedig itt ez a lényeg. Szerintem a különbség leginkább az, hogy a profikra irányuló médiafigyelem fölerősít bizonyos jelentéstertelmakat, míg az amatőr sportról ilyen közvetített kép nem jut el hozzám. Nem annyira a sportolók beállítódásai különböznek tehát, hanem azok a képek, melyekkel a néző szembesül.

Teczár Szilárd
ELTE Online

Fotók: Radványi Zsolt