Szülők az önköltségről

Az Országos Pályaválasztási Szülői Értekezleten megkérdeztünk néhány, felsőoktatási intézménybe jelentkező csemetével rendelkező szülőt: mit gondolnak az államilag támogatott férőhelyek csökkenéséről. Minden szülőt aggaszt a bizonytalanság, félinformációk alapján nem tudnak dönteni:“Még fogalmunk sincs, ugye nem tudjuk pontosan, hogy mekkora lesz ez az összeg. Ha jól tudom, január 30-án fog megjelenni a tájékoztató, 2 hét alatt az ember a nyaralását sem tudja megtervezni. Felháborító, hogy ilyen kevés időt hagynak. És ugye ezt a gyerekkel is meg kell beszélni.”

Sokakat váratlanul érhet ez a többszázezer forintnyi kiadás – “Amerikában, ott tudják, hogyha a gyereket egyetemre akarja járatni, taníttatni akarja, akkor születésétől kezdve gyűjteni kell, félre kell tenni a pénzt. Na de sokkal kevesebb adót fizetnek” – amit nem is feltétlenül tartanak jogosnak: “Nagyvonalúan elhangzik, hogy az állam finanszíroz, vagy előfinanszíroz, persze, a mi adóforintjainkból. Én úgy gondolom, hogy az adóval, ami nem kis összeg, mert fizetünk rendesen, már megtérítettük a gyerekeink oktatását. És akkor ez, hogy még tegyünk le nem tudom hány milliót, hát egyáltalán nem szimpatikus ez a trehány munka amit a kormányzat az állami oktatás területén végez.”

Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos sokan így is anyagi okok miatt kimaradhatnak a felsőoktatásból: “Az ember mindent megtesz a gyerekéért, de a családi kasszának van egy tűréshatára.”

“Nagyon nagy teher, de borzasztó bűntudatunk lenne, ha nem tudnánk megadni a gyerekeinknek a tanulás, a felsőoktatásba való bekerülés lehetőségét. Mindent meg fogunk próbálni.”

Vajon a “nemzeti középosztálynak” szóló oktatáspolitika hány tehetséges diákot fog megfosztani a továbbtanulási lehetőségektől, vagy elvándorlásra kényszeríteni egy értékes diploma reményében?

ELTE Online