Millió forintos tervezés

A 4 évvel ezelőtti, Makány Márta által tervezett pipacsmintás felvonuló ruhák is kaptak hideget-meleget, de leginkább hideget. Persze nem csak hazai pályáról érték támadások a celeb-tervező ruháit, de nemzetközi szinten is felfigyeltek rá. Bár az elképzelés kedves volt, de tény, hogy ha nem moziban nézted a bevonulást, akkor a ruhák mintája leginkább kiszínezett Rorschah-tesztekre hasonlított, pipacsokra semmiképp.

Bár a 2012-es londoni olimpia ruháit még nem gyártották le, máris mindenkinek van róla véleménye. Nyilván nekem is. Persze okoskodhatok, de nem tudnék sportolók számára ruhákat tervezni, ahogyan az olaszok Armani ruhái és az angolok Stella McCartney tervezései mellé se lenne képem semmit odaállítani, de legalább meg sem próbálom. Nem úgy, az a 32 pályázó, akik úgy érezték, befutók lehetnek az egymillió forintos díjra.

Végigpörgetve a galériát a beérkezett ruhákról több általános tanulságot is le lehet vonni.

Először is, a képek alapján bátran kijelenthetem, a zöld már nem az új rózsaszín, annyira nem, hogy szinte el is tűnt a magyar tervezők palettájáról. A nemzeti tricolorból a piros-fehér a domináns, a zöld idén nem divatszín, vegyük ki a zászlóból is, én a lilára szavazok helyette. Mindenesetre tényleg hiányolom, ha egy-egy kellemes zöld árnyalatot belecsempésznek a ruhákba, határozottan feldobta volna őket. Nem úgy a fekete.  Talán hozzászokhattunk a gyászhoz, ráadásul alapvetően rosszkedvű a magyar, meg hát tél van és hideg, ez meglátszik a tervezésekben jelentős dominanciát élvező fekete szín használatán is.

De ha sikerül túlhaladnom a színválasztásokon, akkor is akad, amin problémázzak. Laikus szemmel is könnyen észrevehető hibákat követett el, véleményem szerint egytől egyig mindegyik tervező. Hampel Katalin például egészen biztos, hogy a kínai piacról lopta az esőkabáthoz az ötletet – vagy idő- és pénzszűkében az egész ruhadarabot –  de nem csak nála akadnak részletek amin hosszú órák óta nem tudok napirendre térni. Többen is úgy gondolták, hogy a vállat hangsúlyozó ruhadarabok divatját feltétlen bele kell csempészni ezekbe a ruhákba is, ez számomra teljesen érthetetlen.

Az idén nyertes pályamű, a Moha Kinga és Csergő Noémi tervezte ruhák sem arattak nálam osztatlan sikert. Bár tény, hogy a 4 évvel ezelőtti málőrt elkerülték – nincsenek felismerhetetlen aprómintáik – csupán némi kalotaszegi dísz ül a vállakon, a megoldás mégsem tökéletes.

A férfiak sima fekete öltönyén és a női kosztümökön sok kifogásolni való igazából nincs. Fehér blúz fekete szoknyával, kokárdával… Más kérdés, hogy előbb jut eszembe róla egy elfuserált iskolai ünnepség, mint az olimpia de legalább nem ízléstelen és nem kimondottan béna. Cserébe ötlet se igazán van benne – kivéve a női blúzon lévő kokárdát, ami számomra valahol a kedves és az érthetetlen határán helyezkedik el – de bókolni még így sem tudok. Unalmas.

Aztán ott vannak még például ezek az ingruhák, a maguk zártságával, a mellen a kalotaszegi minta, leginkább piros, néhol fehér, vagy fekete. Minta a vállon, minta a mellkason, de bőr nem látszik – az megtörné, talán nem lenne benne még a modell is meglepően széles vállú – így hát marad a szabad asszociáció, én például nem tudom kiverni a fejemből a szocreál szót, ha a ruhákra tekintek. Mások szerint egyébként praktikus és csinos – remélem igazuk van.

Sokáig folytathatom a ruhadarabok felsorolását, kezdve az enyhén puffos ujjú címeres pólótól, a férfi esőkabátig – ami valahol a feminin és a katonai határán van számomra – de ez legalább olyan érdektelenségbe fordulna, mint a formaruhák tervezésére kiírt pályázat a magyar tervezők között.

Bara