Rúddal vittük át

Hétfő délután, egy kiadós foci után bandukoltam le az atlétika edzésre, hogy első kézből származó információkkal szolgálhassak az Online olvasóinak. A gimnáziumi tesiórák emlékei alapján úgy gondoltam, futunk egy párat, esetleg lesz valamilyen távol- vagy magasugrás, és ezzel le is tudjuk a tréninget. Mint azt látjátok majd, elég naiv voltam, hogy csak ennyit vártam az atlétikától. A „sportok királynője” alaposan meglepheti az óvatlan felfedezőt, különösen, ha újságíróból van az illető.

A gyors átöltözést követően büszkén konstatáltam, hogy én érkeztem elsőként a BEAC atlétikai pályájára. Janecskó András tanár úrtól rögtön megtudtam, hogy 14-15 fős csapattal dolgozik, de ezen a napon csak öten verődtünk össze, mivel sokan még nem érkeztek vissza a fővárosba. Kiderült, hogy menet közben is be lehet kapcsolódni a két órás foglalkozásba, így a notórius későknek és az óraütközésben szenvedőknek sem kell lemondaniuk e remek sportélményről.

A napsütéses délutánt három kör bemelegítő futással kezdtük. Eddig semmi szokatlan. Azt is természetesnek vettem, hogy egy kis futóiskolával folytassuk a napi penzumot. Hanem amikor a tanár úr elővezette, hogy ő bizony rúdugrást tervezett velem mára, hát, mit is mondjak… eléggé mellbe vágott a hír. Persze habozás nélkül igent mondtam, amúgy is nyitott vagyok az új dolgok felé. A bemelegítés alatt azért ott motoszkált a fejemben, hogy miként is fogom én átugrani a lécet, ha eddig csupán a tévében láttam ilyet.

A futóiskola befejeztével felálltunk a rúdugráshoz. Először csak azt néztük meg, honnan kell nekifutnom a szivacsnak. Ezt követően már újonnan vételezett rudammal ugrálhattam. Eddig nem is volt semmi gond. Aztán felkerült a léc is. No nem kell megijedni, nem veszélyeztettem a kiváló Szergej Bubka világcsúcsát (614 cm), sőt, elsőre még a 140 cm is leküzdhetetlenül magasnak tűnt. Ha nem is rögtön, de az edzés végére azért sikerült átvinni, és bár világklasszis magasságokba nem emelkedtem, az első lépéseken, pontosabban az első pár nekirugaszkodáson legalább túljutottam.

Levezetésként hat lendületes futás és egy kis ugróiskola várt rám. Utóbbi hatását még most is érzékelem egy kisebbfajta izomláz formájában. Ennek ellenére úgy érzem, megérte lemenni erre az edzésre, hiszen a tapasztalat egy kicsit közelebb hozta hozzám az atlétika eleddig zárt kapuk mögött rejtőző világát. Még ígéretet is kaptam arra, hogy ha legközelebb megyek, a kalapácsvetést vagy a gerelyhajítást is kipróbálja velem a tanár úr. Mit ne mondjak, vonzó ajánlat…

(Az atlétika edzést október 17-én teszteltük, Sport Testközelből cikksorozatunk részeként. Eddig a következő sportágakat próbáltuk ki: falmászás)

Hortobágyi Tibor
ELTE Online

Fotók: Radványi Zsolt