Humorra nevel az ELTE?
KAP, Bödőcs és Rekop véndiákok egy színpadon.
2011. december 8. | Utolsó módosítás: 2012. február. 17. 22:24Az ELTE Alumni (Öregdiák) szervezet az egyetem volt hallgatóit hívta meg kedd estére, hogy a Gólyavárban szórakoztathassák az erre vágyókat.
A szinte zsúfolásig megtelt teremben minden korosztály képviseltette magát. A kezdeti zúgolódás hamar elült, ahogy egy gyors ajándékátadással egybekötött felkonferálás után kezdetét vette az este humoros része.
Elsőként a magyar szakon végzett, mégsem elég bölcsész kinézetű Bödőcs Tibor lépett a közönség elé. Témaként előkerült az oktatási reform, az IMF, s a végtörlesztés is, így hamar elkönyvelhettük magunkban, hogy ha az aktuálpolitika másra nem is, kimeríthetetlen humorforrásnak mindenképpen jó.
Őt követte Rekop György, aki ELTE feliratú pulóverben lépett színpadra, ezzel is jelezve máig tartó elkötelezettségét. Hallhattunk tőle rendőr-sztereotípiákat, s az altesti poénok képviseletében még urológiai szakvizsgálatáról is beszélt, mely különösen negatív hangvételéből kihallatszott heteroszexuális beállítottsága.
Végül a KAP becenéven is ismert Kovács András Péter beszélt változatos témákról: Stohl, svájci frank, nutella, Csányi Sándor, szülés, ebadó– az összefüggéseket mindenkinek a fantáziájára bízom.